Előző blogjaimban azt taglaltam, hogy a segítés sok esetben inkább gátnak bizonyul, mert akiről úgy véljük, hogy a segítségünkre szorul, addig úgysem fogadja el a támogatást, amíg önmaga be nem látja, hogy változtatnia kell az addigi életmódján. Amíg nem képes arra, hogy felelősséget vállaljon önmagáért, addig vagy erőszakosan kontroláló személyiség vagy manipulálható áldozat marad. Nem élni, hanem túlélni akarja az életét. És ők ketten nagyszerűen egymásra találnak, és együtt fantáziadús játszmákat játszanak, vagy napi szinten ugyanúgy ismétlődő drámákba ragadnak bele.
Ha mi nem egyike vagyunk ezen szereplőknek, hanem kívülről nézzük az előadást, ráláthatunk az elakadásaikra. Mégsem tudjuk kilendíteni őket a magukra erőltetett szerepkörökből, mert nincsenek előképeik, hogy másként is lehet. Berögződött programok szerint élik a mindennapjaikat, és szép lassan belefásulnak. Aztán itt is fáj, ott is fáj, több zsák gyógyszert megesznek, és meghalnak. Vagy egymás idegeire mennek. És közben áldozatként tekintenek magukra – még az agresszorok is –, irigyek másokra, és attól elégedettek, ha a többieknek is rosszul megy, de legalábbis mindent elkövetnek, hogy másokat kínos helyzetbe hozzanak. Ezután ezek lesznek a bűnbakok, akiket a saját elcs*sz*tt életükért hibáztathatnak.
Nagy-nagy kegyelem, vagy nagy-nagy tragédia kell ahhoz, hogy kizökkenjenek ebből a tetszhalott állapotból. Van, akinek nincs része egyik áldásban sem. Mert áldás az, bármilyen formában is érkezik, ha ennek következtében az illető elkezd gondolkodni azon, hogy MIÉRT jutott, került a mostani helyzetébe. És főként, hogyan változtathatna az életén. Ő. Mi csak támogatók lehetünk, ha ő hagyja, de az életét csak ő alakíthatja.
Az előrelépéshez a legfontosabb kulcsszó a MIÉRT. Miért kerültem ebbe a helyzetbe? Miért nem változtatok rajta? Mert furának tűnik talán, de sokan azért nem változtatnak az életükön, mert valamilyen – valós vagy valótlan, talán csak pillanatnyi – ELŐNYÜK származik a jelenlegi helyzetükből. Vagy mert egyszerűen csak gyávák. És ez lehet az az előny, ami miatt nem mozdulnak akkor sem, amikor már semmiképpen nem érthető, hogy miért nem lépnek ki egy elviselhetetlen szituációból. Mert nem kell tenni semmit. Azt, amiben vannak, már megszokták. Bármi más ismeretlen, fenyegető, és riasztó, mert mi van, ha még rosszabb lesz, ha ebből a dagonyából kilépnek? Akkor már dagonya sem lesz.
Nehéz kibogozni azokat az eseményeket, amelyek következtében a programjaink kialakultak, azaz elgyávultunk. A családi elbeszélések, emlékezések, beszélgetések, párhuzamos élettörténetek felfedhetik a családi karmát, más néven a sors ismétlődési kényszerét. Olvasmányaink, tanulmányaink, a különféle közösségekben bennünket érő élmények, megtapasztalások felnyithatják a szemünket. A legbiztosabb fokmérője annak, hogy nem a saját életünket éljük, az, ha boldogtalanok, társtalanok, betegek vagyunk. A saját élet pedig azt jelenti, hogy összhangban vagyunk az Univerzum energiáival. Nem adjuk át magunkat a lehúzó, nehéz rezgéseknek, amelyek a negatív tartományban tartanak bennünket.
A legnagyobb segítség az, amit bárkinek adhatunk, ha mi jól érezzük magunkat, az életünket elfogadhatónak ítéljük, ha megtaláljuk benne a megnyugvást, a békét, a szeretetet. Ha nem panaszkodunk folyton-folyvást másokra, az életre, a meteorológiai intézetre. Mert az időjárást nem az időjósok csinálják. Különben is, szükség van a hóra, hogy betakarja a vetést és óvja a fagytól. Szükség van a fagyra, hogy elpusztítsa a kártevőket. Szükség van az esőre, hogy táplálja a talajt. Szükség van a napsütésre, hogy beérjen a termés.
Az ember, amikor beleavatkozik a természet körforgásába, kibillenti a folyamatokat. Ezáltal olyan hiányállapotokat idéz elő, amelyek természeti katasztrófákhoz vezetnek. Tehát az időjárást sem kell szidnunk, hanem meg kell tanulnunk, hogy ne zsákmányoljuk ki az élőhelyünket. Ugyanez van a társas kapcsolatainkkal is. Ki kell alakítanunk egy olyan kölcsönösségi viszonyt, amely képes fenntartani az egyensúlyt. Magunkban. A családban. És ha már ott rend, rendszer van, ez továbbgyűrűzik a baráti, munkatársi kapcsolatainkba is. És így építkezhetünk alulról felfelé. Mert belátom, belátod, hogy nem versengeni kell, nem a másik rovására kell előnyhöz jutni, hanem vele együtt kell megteremteni egy élhető világot. Ahol mindenki egy szükséges csavar egy jól működő gépezetben.
Én vagyok a legfontosabb eleme a saját jólétemnek. Ha belátom azt, hogy sem elkövetőnek, sem áldozatnak nem jó lenni. Ha megértem azt, hogy másra ráerőltetni a saját nézeteimet az nem segítség, hanem erőszak. Ha vállalom a saját felelősségemet a dolgok alakulásában, legyen az jó vagy rossz, és képes vagyok értékelni a helyzetet, és meglátni a kiutat, akkor az energiák mellém szegődnek. És talán társak is adódnak.
Legtöbbször magányos és kilátástalan út az, ahonnan elindulunk. Sok a káráló körülöttünk, kicsinyes és visszahúzó, vagy csak önmagukat tehetetlennek tartó embertársaink arra várnak, hogy valakik megváltsák őket. Hogy más kaparja ki a gesztenyét. De csak azt az embert tudom felhúzni a földről, aki felém nyújtja a kezét. A többit hiába rángatom, legfeljebb belém rúg, vagy kábán tovább fetreng a saját piszkában.
Az az igazi segítség, ha mi magunk felismerjük, hogy nem kívülről kell várni a megmentést, mert az csakis belülről jöhet, az első lépést mindig nekem kell megtennem. És bíznom kell annyira az embertársamban, hogy ő is képes rá. Ha ebben kellő segítséget, bíztatást, elismerést kap, megindul a változás. Van még mit javítanunk a világunkon. De csakis úgy lehet a gyermekeinknek, az unokáinknak jobb életük, ha mi magunk nem ülünk a langyos vízben, hanem kiállunk magunkért, mert jár nekünk egy szebb, egy jobb, egy boldogabb élet. Ha teszünk érte.
Értelemmel, érzelemmel, és elfelejtjük a megalkuvást, a játszmákat, a mutyikat, a drámákat, a siránkozást, a másra mutogatást. És ha az iskolát, a tanulást, a tájékozódást nem valamiféle unalmas, fárasztó, felesleges, megnyomorító kényszernek érezzük. Nem szégyen a tudás, de hasznos. Mert a jó pap, sőt a papné is holtig tanul. Utána már nem.
Az égbolt ott kezdődik, ahol te akarod.
Regényeim, kicsiknek és nagyoknak szóló meséim:
http://undergroundbolt.hu/catalogsearch/result/?q=P%C3%A1lfalvi+Ilona
https://shop.colorcom.hu/?konyv=afinale
További olvasnivalók: htpp:// kristalyceruza.nanoweb.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: