Nemcsak a szartól, ami elborítja útjainkat, és belefullaszt mindenkit a mocsokba, de attól a szertől is, ami az agyakban legátolja a gondolkodás területeit, ezáltal tulajdonosa nem képes felfogni, hogy ma neked, holnap nekem.
Az egészpályás letámadás nem csak egy lózung, hanem stratégia. Olyan stratégia, amely a Macchiavelli csecsein nevelkedett diktátorok: Mussolini, Hitler, Franco, Salazar és csatlósaik, utódaik stratégiája. És az, aki nem tudja értelmezni azt a pálfordulást, hogy az a fiatalember, aki nyaki ereit kidagasztva ordította, hogy „Ruszkik haza!”, most önmagát is megtagadva, ugyanennek a medvének a csecsein csüng, az valamilyen szertől elkábítva kihalásra van ítélve.
Aki saját magát megtagadva, letagadva képes arra, hogy a rá bízott országot szándékosan egy jéghegynek kormányozza, az mindenre képes. Nincsenek gátlásai, nem képes együttérzésre, belátásra. Törtető, aki bárkin átgázol, hogy a saját énjét fényezze, akár arannyal, akár zsírosan fénylő arcok mosolyában. Mert valamikor ezt az ént megalázták, és ezért szerinte az egész világnak lakolnia kell. Csakis az történhet, amit hagymázas lázálmaiban maga elé vizionál.
S a fejében nyüzsgő vírusok osztódással szaporodva világjárványt képesek generálni.
Hogy miért és hogyan? Mert „fortélyos félelem igazgat”.
Közeledik április 11-e, József Attila születésnapja, a magyar költészet napja. Vajon, hogyan ünnepeljük idén ezt a napot?
A félelem vírusa láthatatlanul fertőz. Van úgy, hogy sokáig lappang, aztán bőszült erővel tör ki. Aki fél, nem ura önmagának. Vagy megtörik, és minden nemes emberi reakciója elzápul, vagy/és félelmetesnek mutatva magát, kontrol és önkontrol nélkül tombolni kezd. Mert legjobb védekezés a támadás. „Ha én uralom a terepet, akkor nem eshet bántódásom.” És azért, hogy ne kelljen szembenéznie önmagával, a valósággal, körömszakadtáig hisz ebben a téveszmében.
Ez az ország fél. Félnek fent, és félnek lent. S a félelem összeadódik, kivész az értelem, az emberség. Mint sarokba szorított vadállat, a kitörés lehetősége nélkül: vagy azonnal megkapja a golyót, vagy a rettegés elér egy olyan fokot, amikor az életösztön utolsó szikrájával nekimegy a támadójának, nem törődve azzal sem, ha ő maga lesz az áldozat.
Aki retteg, az mindenhol és mindenkiben ellenséget lát. Legyen az civil összefogás, iskola, menekült, rokkant, éhező gyermek, főnök, ellenőr. Ezáltal erőt ad a félelmének önmaga fölött, és ezáltal végképp kiszolgáltatja magát.
Soha nem tudni, mikor jön el a végső pillanat, amikor a magát vezérlő csillagnak képzelő, de belül rettegő nyomorult saját magát védve nekiront a fásultságukban kába alattvalóknak. Vagy mikor pattan el a húr, és a megfélemlített, eltaszított tömeg végső elkeseredésében mikor fordul önmaga vagy elnyomója ellen.
Csak egy kicsit kellene felemelni a fejünket, kimászni a szarkupac alól, és körülnézni. KÖRÜL. Nem szemlesunyva megmerevedni egy pózban. És akkor láthatnánk, hogy lassan nem marad fehérek között európai.
Miért várjuk meg, amíg az utolsót is megalázzák és meggyalázzák?
Miért van az, hogy mindig mástól várjuk a megoldást? Miért van az, hogy sunyiban csak a saját túlélésünkre játszunk, akár elveinket, önmagunkat megtagadva is? Miért jobb a szarban üldögélni, mint tenni valamit, hogy megtisztuljunk?
Pedig úgyis csak egyetlen végkifejlet lehet. A félelmet (és a vele kéz a kézben járó tunyaságot) le kell győzni, különben mindannyian odaveszünk, mert a félelem – akár a sajátunk, akár a másé –, nem képes másra csak rombolásra.
Egy gyermeket könnyű megfélemlíteni. Ez a gyermek sokszor felnőtt testben is túlél, és az ő félelmei irányítanak.
Mikor növünk már fel önmagunkhoz?
A történelemkönyvek mottójaként olvashattuk, bebiflázhattuk: a történelem az élet tanítómestere. Historia est magistra vitae. És a másik: a történelem ismétli önmagát. Ismétli, amíg egy magasabb fokra nem lépünk. De ameddig csak a szarban tapicskolunk, és hagyjuk, hogy újabb és újabb tele küblit öntsenek a nyakunkba, ez az állapot még sokáig eltarthat.
CEU.
Ma itt a haladás jelképe, a tudás szent helye, ahol lehetőséget kapunk a félelem legyőzésére. A lehetőség elmulasztása a szolgaság fenntartását és átörökítését jelenti.
Mi történik megint Közép-Európában?
Az égbolt ott kezdődik, ahol te akarod.
Regényeim, kicsiknek és nagyoknak szóló meséim:
http://undergroundbolt.hu/catalogsearch/result/?q=P%C3%A1lfalvi+Ilona
https://shop.colorcom.hu/?konyv=afinale
További olvasnivalók: htpp:// kristalyceruza.nanoweb.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: