Erika felnőtt nő. Azaz, testében az. Kedves, mosolygós. Tehetséges, kreatív. Csak éppen egy kislány sebzett lelkét rejtegeti magában.
Apja alkoholista volt, aki minden ok nélkül időnként kegyetlenül elverte. Bár szófogadó, félénk gyermek volt, mégis rendszeresen kukoricán térdepeltette. Amikor részegen hazatántorgott, a kislánynak kellett levetkőztetnie, ágyba kísérnie. És amikor az apja kedvesen simogatta, az még szörnyűbb volt, mintha verte volna…
Anyja úgy tett, mintha semmit sem látna. Talán tényleg nem is látott, láthatott semmi rendkívülit: három műszakban dolgozott, és előtte, utána ott volt a háztartás minden nyűge, a család ellátása. És ha látott is, mit tehetett volna?
Nem védte meg a lányát. Nem ölelte meg a lányát. Nem törölte le a könnyeit. Csak konokul hallgatott.
Erikára otthon senki nem mosolygott. Nem mondták neki, hogy ügyes, rendes kislány. Elhitte, hogy ő rossz.
Erika felcseperedett. És hálás volt minden kedves szóért, mosolyért, simogatásért. Még akkor is, ha az nem volt őszinte. Ha csak hazudták. Mert annyira akarta hinni, hogy szerethető.
Közben persze továbbra is ő volt a szófogadó jókislány. A jó munkatárs, mindent elvállalt, elintézett, megcsinált, akkor is, ha önmagát kizsigerelte közben. A férfi, aki vele élt, semmibe vette, megalázta.
Soha nem mert kiállni önmagáért. Maradt szófogadó jókislány.
Katasztrofális kapcsolatokba bonyolódott. Nemcsak érzelmileg lopták meg, de anyagilag is fenyegető helyzetekbe került.
A szeretet koldusaként csendben tűrt. S amikor már elviselhetetlen volt a helyzet, mindent odahagyva próbálta kimenteni magát.
Erika most egyedül él. Fáj a dereka, fájnak a lábai.
Lassan rájött, hogy nem ő volt a rossz.
Arra is rájött, hogy akik őt bántották, ugyanolyan kiszolgáltatott gyermekek voltak valaha, mint ő. Csak a megküzdési stratégiájuk volt más. Ők azt a viselkedésmódot vették fel, hogy agresszorként léptek fel. Annak érdekében, hogy a sérüléseiket elrejtsék, az önbizalomhiányukat erővel próbálták helyettesíteni. Legjobb védekezés a támadás.
Andris felnőtt férfi. Azaz, testében az. Humorával, figyelmességével igyekszik elnyerni mindenkinek a jóindulatát, de valójában távolságtartó, gyanakvó. Nem képes őszinte, kitárulkozós kapcsolatra. Tárgyakkal rakja körül önmagát, hogy védettséget érezzen. Amikor már nem tudja kontrol alatt tartani a félelmét, kitör rajta a pánik.
Rákos.
Amikor gyerek volt, a konyhakés, ami az anyját célozta meg, gyakran süvített a füle mellett. Az apja részegségében így vezette le az indulatait. És persze, ordított is.
Erika és Andris gyermekeinek is hányatott sors jutott. Veszélybe sodródó, felbomló házasságok, sebzett lelkű gyermekek.
Csak lassan tisztul a kép.
Minden gyermeknek alapvető szükséglete és joga a biztonságos gyermekkor, a szeretetteljes, elfogadó légkör. Ám a szeretetmegvonásban felnövő gyermekek felnőttként hajlamosak túlkompenzálni saját fájdalmaikat, és túlóvni, túlfélteni a gyermekeiket. Így félő, hogy azok esélyesek lesznek átlendülni a másik oldalra: túlburjánzó egó, kritikátlan elvárások, sőt követelések jelennek meg a repertoárjukban.
Valahogy nem találjuk a középutat. Pedig talán csak önmagunkkal kellene szembenéznünk, hogy megismerjük saját sorsunkat, utunkat, és erőt merítve mindabból, amit túléltünk, hinnünk kellene abban, hogy élünk és nem félünk, mert képesek vagyunk az életünket most már magunk irányítani. A bennünk élő gyermeket szeretettel megvigasztalva végre felnőttként, a belénk táplált mérgező bűntudat nélkül kiállni önmagunkért, és azokért, akikért felelősek vagyunk.
Mindannyian mindenkiért.
Az égbolt ott kezdődik, ahol te akarod.
Regényeim, kicsiknek és nagyoknak szóló meséim:
http://undergroundbolt.hu/catalogsearch/result/?q=P%C3%A1lfalvi+Ilona
https://shop.colorcom.hu/?konyv=afinale
További olvasnivalók: htpp:// kristalyceruza.nanoweb.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: