Minden élő arra törekszik, hogy túléljen, ha nem is egyedi mivoltában, mert az lehetetlen, de legalábbis az a cél, az a vágy, az az ösztön hajtja, hogy a lehető legtovább élhessen, és a fajt fenntartsa. Így az emberi létnek is két fő motiváló ereje van: a halálfélelem és a szaporodási ösztön. Már születésünkkor megtapasztaljuk a fájdalmat, a fenyegető veszélyt, amikor elhagyjuk a biztonságos anyaméhet, kilökődünk, és saját ellátásra kell berendezkednünk levegőből, meg kell szereznünk az életben maradásunkhoz szükséges táplálékot, a fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen nyugalmat, biztonságot. Amennyiben ezeket nélkülöznünk kell, azonnal működésbe lép a félelem, és arra késztet, hogy bármi módon hozzá juthassunk mindahhoz, amiben szükséget szenvedünk.
A harmonikus családban, közegben fejlődő gyermek képes kifejleszteni magában az ősbizalmat, és egészséges mértékű félelem épül be a sejtjeibe. Sajnos, a legtöbb esetben ez nem adatik meg, mert a történelem során olyan tapasztalatokat gyűjtöttünk, hogy az élet harc és védekeznünk kell, védelmeznünk kell a javainkat, a félelem eluralta a benső vezérlő egységünket. Felmenőink félelmeit átvesszük, továbbvisszük, és ez a félelem arra késztet, hogy ellenőrzésünk alá vonjuk a környezetünket.
Tipikus példája ennek a gyermek, aki uralkodik az egész család felett, hiszen az ösztönei vezérlik, hogy megszerezze magának az életben maradáshoz szükséges javakat, vagy a marakodó testvérek, akik előnyös pozícióba kívánnak kerülni a másikkal szemben. És a programjaikban ezt viszik tovább a már szélesebb társadalmi környezetükbe is, ha nincsenek megfelelően békés megoldások felé csatornázva ezek a törekvések.
Azokban a családokban, ahol a gyermeket a szülők megfélemlítik, megfenyítik vagy „csak” elhanyagolják, a gyermekek az erőfölényt nem érvényesíthetik, ezért búvópatakok formájában mutatkozik meg az a törekvés, hogy ők irányítsanak. Ezt hívjuk manipulációnak, és ennek számos formája létezik. Lehet nyílt, lehet burkolt.
Az ilyen elnyomó családokból érkezők vagy maguk is erőszakossá válnak, vagy igyekeznek megfelelni, hogy elkerüljék a sok esetben igazságtalan retorziókat. Feladják önmagukat, és nem azért lesznek jó emberek, mert betartják az erkölcsi, az együttélési normákat, hanem félelemből, hogy elismerjék, elfogadják őket. Kiszolgálják mások igényeit, még akkor is, ha ez számukra előnytelen helyzetet teremt. Nem tudnak nemet mondani, nehogy megbántsanak másokat, mert úgy vélik, hogy az számukra kedvezőtlen. Megharagszanak rájuk, eltaszítják, megbüntetik őket. Hiszen gyerekkorban ezt tanulták.
Ez is egyfajta manipuláció, a „jó magaviseletükkel” próbálnak előnyökhöz jutni, de legalábbis elkerülni az erőszakot.
Az agresszív manipulátorok azonban messziről felismerik a készséges embereket, és belőlük lesznek az áldozatok, akiket gátlástalanul kihasználnak, kontrolálnak, megfélemlítenek. Ennek a mértéke a szelíd pressziótól a durva bántalmazásig terjedhet.
Valójában egy tőről fakad ez a kétféle viselkedés: az önbizalomhiányból, és annak valamilyen módon való kompenzálásából. Az egyik úgy tesz, mintha nála volna az erő, a másik meghúzza magát. Azonban az erőszakos embert eluralja a vérszomj, és lehet bármilyen jó is a másik, soha nem fogja elismerni, sőt, attól félve, hogy az egyszer megelégeli a megaláztatást és fellázad, egyre nagyobb pressziót fejt ki, hogy továbbra is félelemben tartsa.
Ezért kérdezik az önmagukat mások érdekében feláldozók, hogy miért szenvednek annyit, hiszen ők mindenkihez jók.
Hát azért, mert félelemből teszik. Lehet, hogy a félelem enyhe, és csak abból a kételyből fakad, hogy „mit szólnak, ha nemet mondok”, vagy a saját énképüket építgetik azzal, hogy jó emberek, de sokan félnek elveszíteni a családtagokat, barátokat, és ezért tesznek meg mindent értük, erőn felül is. Sok esetben ez a félelem nem is tudatos.
Nyilván vannak olyanok is, akik belső meggyőződésből természetesnek veszik a segítségnyújtást, és a szolidaritás részeként vállalnak feladatokat. Ők az erősek, akiket nem a félelem igazgat.
De egy olyan világban, ahol egyre nő az erőszak, a manipuláció, az emberek elgyengülnek, bezáródnak, és a félelem vezérli saját túlélési technikáikat. Mert nem bíznak önmagukban.
Hogyan lehet kikerülni ebből a mindkét felet eltorzító csapdából? Hogyan lehet úgy adni jó szívvel, hogy ne érezzük magunkat kizsigerelve? Erről szól majd a következő poszt.
Ha érdekelnek más írások is:
http://undergroundbolt.hu/catalogsearch/result/?q=P%C3%A1lfalvi
Az égbolt ott kezdődik, ahol te akarod.
Regényeim, kicsiknek és nagyoknak szóló meséim:
http://undergroundbolt.hu/catalogsearch/result/?q=P%C3%A1lfalvi+Ilona
https://shop.colorcom.hu/?konyv=afinale
További olvasnivalók: htpp:// kristalyceruza.nanoweb.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: